7. rész - Békülés

Sziasztok!

Itt az újabb rész! A sok késés és várakozás és minden miatt bocsánatot kérek mindkettőnk nevében. Nekem itt a felvételi, de szerintem egyikőnknek sem lesz túl sok ideje az elkövetkezendő időszakban. De szerintem ezt ti is tudjátok... Vizsgaidőszak, meg minden. Nem ígérem, hogy nyáron több időnk lesz a blogra, sőt. Én táborokban leszek, szeptembertől új suli, kollégium, bizonytalan wifi... Tehát nem tudom még, mi lesz a blog sorsa, én nagyon szeretném folytatni. Ha van, aki olvassa, és látom, hogy érdemes folytatni, akkor folytatni fogjuk szerintem, megtaláljuk azt a pici időt, hogy írjunk a blogra! Ha nem is új részt, akkor csak egy-egy kis rövid történetet, amíg az új rész elkészül. 

xoxo Eleanor A.(Buttercup)

*Sarah szemszöge*

Ó, igen: éljen az édes semmittevés! Bár a tervem, mi szerint legalább délig alszom, kudarcba fulladt, mivel apa felkeltett, mielőtt munkába indult.

- Te meg mit csinálsz még az ágyban? - kérdezte felhúzott szemöldökkel - Lógni akarsz valami dolgozat miatt?

- Felfüggesztettek két napra - nyöszörögtem álmosan.

- Mit műveltél? - apu hitetlenkedve nézett rám, mintha nem is az ő lánya lennék, pedig már hozzá szokhatott volna ezekhez a mallőrjeimhez. 

- Tudod, egy kis igazságszolgáltatást. Én voltam a suliban a hős! - magyaráztam büszkén.

- El tudom képzelni. Csoda, hogy nem vagy még a fiatalkorúak börtönében. 

- Egyszer bent tartottak megfigyelésen - gondolkoztam, de apa máris témát váltott.

- Hajnalban érek csak haza, ne várj ébren, de a lakás maradjon ép! - nyomott egy puszit a homlokomra.

- Úgy ismersz, mint aki tönkre teszi a helyet, ahol az ágya és wi-fi van? - kérdeztem huncut vigyorral.

- Jó is lenne, ha ismernélek. Te egyszerűen maga vagy a kiismerhetetlenség! - nevetett - Az öcsém jövőhéten meglátogat minket.

- Chris haza jön? Úr Isten, és mennyi időre? - kérdeztem, mint egy kisgyerek, aki a mikulást akarja még jobban megismerni.

- Az még bizonytalan, ő sem tudja pontosan.

- Nem baj, a lényeg, hogy itt lesz a példaképem! 

- Azt hittem az más - nézett rám apa értetlenül.

- Több példaképem is van - magyaráztam - Ma moziba megyek Peterrel, ki akar békülni. A hűtőben meg hagyok neked maradékot.

- Imádlak! - köszönt el.

- Tudom. 

- Szia! - kiment és bezárta az ajtóm.

- Szeretlek! - kiáltottam utána

Ha öt percig még lustálkodni tudtam, akkor sokat mondok. Ráérősen elmentem zuhanyozni, fogat mostam, majd magamra kaptam egy toppot és egy pamut rövidnadrágot. A hajamat lófarokba kötöttem a fejem tetején. Kinéztem  az ablakon és döbbenten konstatáltam, hogy még sötét van. Az órámra pillantva bosszúsan vettem tudomásul, hogy hajnali fél öt van és apu csak meg akart szívatni egy korán keléssel. Amikor felhívtam nevetett a puffogásomon és elmondta, csak bónusz, hogy ma nem is megyek iskolába. Egy pár mamusszal és egy pulcsival később Happy-vel kint feküdtünk a hátsó kert takaros gyepén. Így jár az, aki délután elalszik a kanapén Supernatural maraton közben. Ha felkeltem volna nem csak annyi időre, hogy felvonszoljam magam az ágyamig, akkor nem lennék kipihent és tudnék tovább aludni. De így csak be kell érnem a lehunyt szemes relaxációval. Az egyik kezem a fejem alatt pihent, míg a másik a kutyám - a hasamon nyugtatott - fejét simogatta. Élveztem a hajnali hűvös levegő nyugtató hatását, teljesen kitisztította a fejemet. Volt időm rendesen átgondolni, hogy mit kezdtem eddig és mit csináljak a közel jövőben magammal. 

Végignéztem a csodálatos napfelkeltét, amit néhány fotóban meg is örökítettem a stégünkről.

Mivel ennyi szabadidő az ölembe hullott és a mozi jegyeket már tegnap lefoglaltam, neki álltam takarítani. Az egész házat körbe jártam és minden egyes centiméterét portalanítottam, felporszívóztam és felmostam. Még Consuela is megirigyelné a munkámat. Közben beszéltem Johnnal és Peterrel és megtudtam, hogy ismét távolról istenítenek az iskolatársaim a húzásomért. Ha harc, hát legyen harc címszó alatt Hawaii pizzát rendeltem magamnak, de mivel tudom, hogy a kajával viccelni embertelen dolog, ezért majd hazafelé hozok apunak egy Happy Meal menüt.

Mosogatás közben valami kellemes dallam ütötte meg a fülemet, ami a nappali irányából jött. Mindent eldobtam, ami kezem ügyében volt, majd madarakat megszégyenítő kecsességgel robbantam a távkapcsoló felé és hangosítottam fel a tv-t. A takarításomra fittyet hányva hagytam magam után a mosogatószeres vízfolyamot, amit csak azután töröltem fel, hogy libabőrösen lötyögtem egy sort a tévéből szóló zenére. Azt hiszem meg van, hogy mire csinálom a táncom a két hét múlva esedékes vizsgára, amit három havonta kell megejteni. Ezzel el is dőlt, hogy mivel töltöm a délutánom hátra lévő részét. 

Nem tudtam túl sokat a koreográfiára koncentrálni az alaksorban lévő táncteremben, mert Happy állandóan a lábam alá akart ugrani. Mire észbe kaptam már készülődnöm kellett a Peternek beígért mozizásra. Seperc alatt összekaptam magam és kocsiba ültem, hogy megvegyem a lefoglalt jegyeket. 

Éppen egy hatalmasat ásítottam, mikor Peter megállt mellettem.

- Szia - köszönt - Uh, úgy látom nem sikerült kipihenned magad. Akkorára nyitottad a szád, mint egy víziló.

- Ari vagy - motyogtam - Tudod, ha pihi napon nincs meg a minimum kerek tizenöt óra, akkor hulla vagyok. 

- Mit nézünk? - kérdezte.

- Superfast. Sokat akarok nevetni és ez egy Halálos Iramban paródiafilm. Tetszett a trailere, szóval kíváncsi vagyok, milyen az egész film. - magyaráztam.

- Értem. Hogy fizetünk?

- Én a jegyeket, te meg a kaját - tudattam vele.

- Ne már! De te annyi kaját rendelsz mindig, amennyiből Afrika egész lakossága ellenne egy évig! - botránkozott Peet.

- Tudom. De a megbocsájtásom rengeteg teperéssel jár... Meg egy fagyi kehellyel - mondtam.

- Hogy nem tudsz elhízni? - értetlenkedett.

- Lemozgom - vontam vállat - Ezeket az ágyukat nem lehet könnyen össze szenvedni és zsírra cserélni! - feszítettem be a karomat.

- Nagyobb bicepszed van, mint nekem... - motyogta Peter.

- Ja, úgyhogy lassan elkezdhetnél gyúrni Mr. Tésztakar - cukkoltam.

- Na jó, menjünk be mielőtt még megsértődöm és haza megyek.

- Ne legyél papucs, légy férfi! Sok csaj szereti az esetlen fiúkat, de ha túlzásba esel és a cipőfűződ sem tudod bekötni, akkor az anyádnál fogsz megöregedni - vetettem oda, majd elindultam a büfé felé.

- Azt sem tudom, hogy ezt most hogyan és minek értelmezzem - rázta meg a fejét Peter - Miért csak furákkal tudok barátkozni? - jött utánam.

- Hé, a fura az jó! Nézz csak rám, ilyen egyéniséget sem látni minden nap!

- Az biztos!

*Peter szemszöge*

Sarah megvette a jegyeket, majd sorban álltunk a büfénél. Én kiválasztottam magamnak a lehető legolcsóbb popcornt és kólát, majd vártam Sarah választását. A fél büfét fel kellett neki vásárolnom, és főleg olyan dolgokat kért, amiket nem is szeret. Ekkor már tudtam, mi lesz bent. Én fogtam a kajákat, Sarah pedig a kólámat, és a jegyek felmutatásával be is engedtek minket a vetítőterembe. Miután megtaláltuk a helyünket, és elhelyezkedtünk, majd Sarah kitalálta, hogy cseréljünk helyet, mert nem lát az előtte ülőtől. Én ezt abszolút nem értettem, mert előtte csak sorokkal előrébb ültek. Össze kellett szednem minden kajáját az ölemből, de egy üdítő így is kiborult. Nagy nehezen helyet cseréltünk, és mikor újra kényelembe helyeztem magam, megszólalt, hogy így sem jó, mert az az ülés kényelmetlen, és hogy cseréljük vissza a helyeket. Ezután már okosabb voltam, és nem helyeztem magam kényelembe. A kajákat és üdítőket random leraktam az ölembe, és ránéztem, hogy így már jó -e. Elégedett mosolyra húzta a száját, látva, hogy nem kényelmes az, ahogy ültem. Elkezdődött a film, és Sarah kisajátította a kólámat és a popcornomat, és miután elfogyasztotta, a szemetet visszatette az ölembe, és az egész film alatt az ölemből vette el azokat a dolgokat, amikre éppen megéhezett vagy megszomjazott. És engem továbbra is szemetesnek tekintett. A film második felére elfogytak a kaják. Én azt gondoltam, hogy végre nyugodtan nézhetem a filmet, de tévedtem. Ezek után percenként küldött ki valamiért a büfébe. Egy idő után már kezdett elegem lenni, és leültem a büfé előtt. Kértem egy kávét, és a gondolataimba mélyülve iszogattam. Pont elfogyott a kávém, így felálltam, hogy letegyem a csészét a büfé pultjára és megköszönjem, mikor egy biztonsági őr megragadta a vállam, és bevonszolt a helyemre.

- Na végre! Már vártalak! - mondta Sarah és a kezembe nyomta az újabb adag szemetet. Aztán végignézett rajtam, és nyafogva ezt kérdezte: - Hol a gumicukrom?

- Meguntam, hogy csicskáztatsz, és a pénzemet olyan baromságokra pazarlom, amiket nem is szeretsz, ezért ittam egy kávét.

- Értem - állt fel, majd a filmet túlkiabálva ezt mondta, és kiviharzott a vetítésről - Hát így akarsz te kibékülni?

Mondanom sem kell, mindenki ránk figyelt. Még mintha a film is megállt volna egy pillanatra, de megnyugtattam a mozizókat, hogy ez csak egy szimpla hisztiroham, és Sarah után eredtem. Kifutottam a moziból, de semerre nem láttam, viszont az autója még ott parkolt. Visszafordultam, és bementem volna, hacsak nem szólít meg.

- Aggódtál, mi? Jó műsort csaptam a kedves nézőknek…- nevette el magát, és elrugaszkodott az épület bejáratától.

- Soha többé ne csinálj ilyet! - mondtam.

- Miért, mi lesz? - érdeklődött. Én úgy döntöttem, hogy erre a kérdésre nem válaszolok, hanem megmutatom. Beültem a kocsijába, mert láttam, hogy a slusszkulcsot már berakta az ülésre. Beindítottam a motort, majd becsuktam az ajtót, és elindultam a kocsival, egy kis integetés közepette. Persze nem akartam otthagyni a mozi előtt, de mikor láttam, hogy nem jön utánam, visszamentem érte. 
- Peter Dick Jones! Most azonnal állj meg, mert ha nem, hívom a rendőrséget! - már a teljes nevem hallatára beletapostam a fékbe. Nem sokan tudják a középső nevemet (ami nem is baj), a családomon kívül talán Sarah az egyetlen. Mikor utolérte az autót, beszállt az anyósülésre, és jól beolvasott nekem. Eddig tudtam, hogy mindent csak azért csinál, hogy az idegeimre menjen, de ezt a viccemet most nagyon komolyan vette. Ha pedig nem, akkor nagyon jól színészkedik – Most nagyon mérges vagyok. Ugye tudod?
- Igen.
- Ezután 500%-os teperést kell végrehajtanod, ha ki akarsz békülni, ezt is tudod?
- Most már igen. A francba…!
- Mi az?
- Ráér. Kitaláltam valamit.
- És mit?
- Majd meglátod! Jó lesz! Mennyi pénz van nálad?- kérdeztem rá nézve.
- Semennyi.
- Király. Mikorra kell, hazamenned?
- Mozi után miért?
- Kell valamit hazavinned?
- Kaját, meg magamat, miért?
- Csak. Akkor irány a meki - és rákanyarodtam a legközelebbi gyorsétterem utcájára. Vettünk három Happy Meal menüt, és az egyiket bevittem Sarah lakásába. Letettem az asztalra, és írtam egy üzenetet Sarah apukájának, hogy Sarah velem van, és nem lesz semmi baja, vigyázok rá, legkésőbb holnap 8 órára itthon lesz. Azt, hogy melyik 8-ra, nem mondtam. De mit számít? Visszaültem a vezetőülésbe, bekapcsoltam az övemet, majd Sarah megkérdezte:
- Mi tartott ilyen sokáig?
- Jaa, csak használtam a mellékhelyiséget, ha nem baj.
- Elnézem. De legközelebb ne hagyj egyedül a kocsiban, mert a rádióban bemondták, hogy ebben a melegben ne hagyjon senki gyermeket az autóban őrizetlenül. – én erre elnevettem magam, rajta is látszott, hogy mindjárt kitör belőle a nevetés, de valahogy megakadályozta.
- Akkor mehetünk?
- Hova?
- Titok.- Oké… De nem szeretem a meglepetéseket.
- De ez jó lesz, nyugi!- mondtam neki.
- Biztos?
- Száz százalék! Mert szereted a vidámparkokat, nem?
- Deeeee! Oda megyünk? Nem. Tuti nem. Csak átversz.

6. rész - Visszavágó

*Peter szemszöge*

Felmentem a színpadra és megfogtam a mikrofont. Végignéztem a termen és megakadt a szemem Sarah-n. Nem a helyére ült le, hanem John mellé. A vállára hajtotta a fejét, és megfogták egymás kezét. Nagyot nyeltem, mielőtt belekezdtem a dalba. Nem énekelni kezdtem, hanem bemutattam a dalt.

- Ezt a dalt egy nagyon jó barátom ihlette. Vagyis... Már nem vagyunk barátok.- akadt el a szavam egy időre.- Szóval. Ez a dal arról szól, hogy mennyire jó volt, amíg barátok voltunk, és hogy mennyi mindent köszönhetek neki. Aztán az utolsó pár versszakban az elkülönülést írtam meg, és az utolsó versszak arról szól, hogy mennyire vissza szeretném kapni, és mennyire hiányzik... Sa..- kezdtem volna kimondani Sarah nevét, mikor láttam, hogy John a fülébe súg valamit és megpuszilja. Megköszörültem a torkom és újra nekikezdtem.- Sarah... Mindy Harris. Ez a dal rólad szól!- fejeztem be, és nem bírtam tovább nézni őket. Leraktam a mikrofont és kirohantam a teremből. A folyosón véletlenül nekiszaladtam valakinek, és mindketten a földre estünk. Én összeszedtem a kottáit és segítettem neki felállni. Egy göndör, barna hajú, Sarah-val kb. egymagas lány nézett rám, gyönyörű zöldeskék szemmel. 

- Bocsánat!- mondtam és a kezébe nyomtam a kottáit.

- Semmi baj! Nagyon helyes vagy, Peter!- mondta, egy titokzatos mosoly előtt. 

- Honnan tudod, hogy hogy hívnak?- kérdeztem tőle.

- Ohh, bocsi, be sem mutatkoztam...- nyújtotta a kezét.- Zoey West.

- Mennem kell, sajnálom, Zoey! Később még beszélünk!- mondtam és tovább futottam, ki az épületből, egyenesen a legközelebbi parkig. Közben végig a nevét ismételgettem. Zoey, Zoey, Zoey... Valahonnan nagyon ismerős... Megvan! Zoey-nak hívják Sarah ősellenségét, de ő biztos nem az a Zoey... Ő egy kedves lány. Körülnéztem a parkban, és leültem egy padra. Hátrahajtottam a fejem, majd előre dőltem, a térdemre könyököltem és a tenyerembe temettem az arcomat. Úgy is csak gondolkoztam. Végiggondoltam a dal szövegét és még egy versszakot kezdtem volna írni hozzá, mikor valaki rátette a tenyerét a hátamra. És ezt mondta:
- Peter! Itt vagy??- felnéztem és...
- Zoey? Te meg mit keresel itt?
- Követtelek... Mi a baj?
- Öhmm... Ismered Sarah Mindy Harris-t?
- Azt a kis ri... khm... széplányt?- mondta és mosolygott.
- Mit akartál először mondani? Mondd ki, légy szíves!
- Ribanc...
- Áhh... Értem. Te vagy az ősellenségeként emlegetett Zoey.- itt Zoey kijavított és elmesélte, hogy hogyan is van ez a dolog köztük. Aztán rövid hallgatás után megkérdezte:
- Tetszik most valaki?
- Nem, de ez most miért érdekes?
- Van barátnőd??- kérdezte, egyre izgatottabban.
- Nincs. Szerinted kinek kellene egy ilyen ronda fiú??- mutattam magamra.
- Nekem!- mondta.

*Sarah szemszöge*

Ezt komolyan nem hiszem el! Motyog egy sort arról, hogy én ihlettem a dalát, aztán kirohan. Nem tudom, hogy mi vezérelt, de én is kimentem. Megláttam, hogy az egyik padon ül. Gyorsan elbújtam az egyik bokor mögé, mert láttam hogy egy lánnyal van. A suli kertjének nővényei mögött bujkálva oldalogtam egyre közelebb a padhoz. Azt hittem kiugrik a szívem a helyéről mikor megláttam, hogy kivel van. Zoey. 

- A kis ribi. - suttogtam magam elé hitetlenül. 

Visszarohantam az épületbe, ahol épp kicsöngettek. Az ebédlő felé vettem az irányt, majd levágódtam ahhoz az asztalhoz, ahol Tim, Alex és Clary ült. Lecsaptam a táskám és fújtatva kotorászni kezdtem benne.

- Veled meg mi van? - kérdezte felhúzott szemöldökkel Clary. 

- Képzeld Clarissa, Zoey West flörtöl Peterrel.

- Hú, a teljes nevemen szólítottál, akkor tényleg dühös vagy. - mondta komoly arccal, de láttam, hogy bármelyik pillanatban elröhögi magát. 

- De most nem vagy rosszban Peterrel? Akkor meg mit érdekel? - kérdezte Tim.

- Haragszom rá, de attól még barátok vagyunk. ÉS ez a dolog kiakaszt, mert az a kis liba ne vele flörtölgessen. 

- De te is Johnnal kavarsz. Vele meg Peter nincs jóban.

- John Peter csajait lopta el. Én nem Peter csaja vagyok. Zoey más eset! Áh, megvan! - mosolyogtam diadalittasan, mikor kihúztam a körömollómat a táskámból. - Tim hozz nekem valami kaját a büféből mire visszaérek. Az aprót tartsd meg. - dobtam elé a pénzt.

A nagy tömegben manőverezve megkerestem a két hülyét. Zoey háttal áll, remek! Amikor elsétáltam mellettük, nemes egyszerűséggel levágtam egy tincset Zoey hajából. Nem fog neki feltűnni. 

Visszarohantam az asztalhoz, ahol egy melegszendvics és kóla várt. Mint egy őrült, úgy vigyorogtam, mikor felmutattam a hajtincset. A többiek kikerekedett szemmel néztek rám. Kidobtam a szemetesbe a hajat, lefertőtlenítettem a kezem és enni kezdtem. 

- Alex, van még tartalékba a nyomásra robbanó festékes lufikból? - kérdeztem két harapás között.

- Persze, miért?

- Ha megettem kellene kettő. És egy harapófogó.

- Jézusom, mire készülsz? - kérdezte aggódva Clary. 

- Visszavágok. Ez már régóta esedékes. Késni fogok a kövi óráról. Mondjátok a tanárnak, hogy volt valami elintézni valóm, ha kérdezi merre vagyok.

- Szerintem már megszokták a lógásaid. Be se írják őket. - röhögött Tim.

- Ijesztő vagy néha. Ezt is bírom benned! - mondta Clary.

- Oh, köszönöm.

Befaltam az ebédem és Alexszel lerendeztem a bizniszt. Mikor becsöngettek, a kocsimból kivettem néhány holmit és elindultam Zoey kocsija felé. Ahogy elhaladtam egy srác mellett feszítővassal a kezemben, először megilletődve nézett rám, majd egy ötösre tartotta a kezét. El kell ismerni, népszerű vagyok a suliban, hála a balhéimnak. Nem ismertem a srácot, de azért nevetve lepacsiztam vele. 

- Köszönöm apu, hogy tanítottál kocsit szerelni! - mondtam az ég felé nézve mikor beszereltem a két lufit a kormányba.

Mint, ha mi sem történt volna, besétáltam az osztályterembe. Valami musical ment a kivetítőn. Az osztály fele és a tanár is aludt, ketten nézték a filmet, a többiek meg telefonoztak vagy beszélgettek.

- Mit műveltél? - kérdezték izgatottan a srácok. 

- Ebben az órában Zoeynak nincs órája, és ilyenkor plázába megy, vagy enni valami flancos helyre. Megfigyeltem, hogy amikor ki akar állni a parkolóhelyéről, csak úgy mindig dudál kettőt. Mintha jelezné, hogy a hercegnő távozik. Tehát beszereltem a kormányba a két lufit. Ráadásul zöldet.

- Ász vagy te lány! - paskolta meg a vállam Tim. 

Nem kellett sokat várnunk a direkt kinyitott ablak mellett. Meghallottuk a dudát és azt követően a sikolyt is. Négyen elkezdtünk visítani a röhögéstől, mint a malacok. A többiek az ablakhoz siettek és ők is nevetni kezdtek, mikor meglátták kiszállni az autóból a zöld trugyival borított lányt. Lepacsiztam az emberekkel. Fotók készültek az ablakokból.

- Istenem, de idióta vagy! - ölelt meg Clary.

- Tudom. - bólogattam.

Aztán recsegve megszólalt a hangos bemondó. 

- Sarah Harris-t kérem azonnal az igazgatói irodába! - erre mindenki felkiáltott.

- Köszönöm! Köszönöm! Ti vagytok az én népem! - röhögtem. - Totál megérte!

- Majd írj!

- Oké.

Felkaptam a táskám és ráérősen felsétáltam a az igazgatóiba.

- Már azt hittem, hogy kocsit kell magáért küldeni! - mondta az igazgató asszisztense mosolyogva, aki már jól ismert engem.

- Nem lett volna rossz. - csattogtattam a rágómat.

Mikor beljebb mentünk, megláttam Zoeyt és Petert. Be kellett fognom a számat, hogy ne röhögjem el magam.

- Kezdheti sorolni Igazgató Úr. - vágódtam le a székbe.

- Egy intő, 3 hétig bent kell maradnia a a büntetésen és 2 napra felfüggesztem. - sorolta az igazgató.

- Ú, olyan menő papírt nem kaphatok? - kérdeztem mosolyogva.

- Az a papír nem menő! Mások sírva fakadnak, ha kapnak egy olyat. Nem kap.

- Naaa, kérem! - néztem kiskutya szemekkel.

- Majd Mrs. Smith intézi.

- Köszönöm. - indultam volna ki.

- Várjon, van itt még valami! - felhúzott szemöldökkel néztem az igazgatóra. - Kérjen bocsánatot Miss West-től.

- Na ne!

- De!

- Maga kegyetlen! - trappoltam - Úgy érzem sokat fog látni az elkövetkező időben! - néztem összehúzott szemmel.

- Úgy legyen! Na, tessék!

- Zoey cica. Annyira sajnálom, hogy ilyen az életed, komolyan! Bocsánatot kérek, hogy csak színesebbé akartam tenni azzal, hogy megszerettetem veled a zöldet! - nyájasan mosolyogva megöleltem, majd a fülébe suttogtam - Remélem nem fog nagyon hiányozni az a hajtincsed.

- Te levágtál a hajamból egy tincset? - borult ki. Peter hitetlenül a fejét rázta. Egyáltalán mit keres ő itt?

- Viszlát! - léptem ki  a papírokkal a kezemben. Írtam egy üzenetet a srácoknak, majd hazamentem. Most lesz 2 nap pihim.

*Peter szemszöge*

- Peter! Nagyon sajnálom... Te nem tudod, miért ilyen velem?- nyafogott Zoey, miközben a folyosón a csapnál megpróbálta kimosni a zöld festéket a hajából.

- Zoey! Ő az ősellenséged! És amúgy mit akarsz te tőlem??- értetlenkedtem, bár pontosan tudtam a választ.

- Veled akarom leélni az életem!- fordult felém.

- Ohh, igen? És minden fiúnak ezt hazudod? Mert egyébként nem John-al jársz??- kérdeztem, és kilestem az ajtó felé, amerre Sarah elviharzott.

- De, de én téged szeretlek!- mondta, és felegyenesedett, majd a szemembe nézett.

- Köszi, Zoey, de én nem kérek ebből.- mondtam, és ellöktem magam a szekrénytől, majd Sarah után futottam.

- Sarah!! Légyszíves várj meg!- mondtam kicsit lihegve, mikor az utcán utolértem. Megtorpant, megfordult és a szemembe nézett.

- Neked meg mi bajod van? Elvesztetted a barátnődet, Zoey-t? Hmm...-vágott gondolkozó képet.- Utoljára az igazgatói irodában láttam.- mondta, hátat fordított és elindult.

- Hé! Sarah!! Én nem amiatt a ribanc miatt jöttem! Én miattad jöttem!
- Aha, tényleg...!- mondja, és meg se fordul, megy tovább. Én követem, és közben folyamatosan beszélek.

- Igen, miattad jöttem. Hiányzol. Hiányzik, hogy folyamatosan beszéltünk, hogy kioktattál, hogy segítettél, hogy segítettem, tanácsot adtam...- itt megállt hirtelen, hátra fordult és megölelt. - Akkor most mi van...?- kérdeztem értetlenül.
- Köszönöm.
- Megbocsájtasz?
- Hát... Még nem tudom, talán.
- Ohh... Értem.- mondtam kicsit csalódottan.- Mozi?
- Csak úgy lógsz a suliból?- kérdezte.
- Érted megéri! Felhívom holnap reggel a sulit és beteget jelentek.
- Komolyan? Ne már!! Ne maradj ki miattam a suliból!! Nem éri meg!
- De nekem igen! Mert szeretek veled lenni! Melyik filmet szeretnéd megnézni a moziban?
- Holnapra kinézek egyet, jó?
- Oké, akkor holnap találkozunk!- mondtam, mikor a háza előtt elköszöntünk egymástól. Hazafelé vettem az irányt, és mikor hazaértem az első dolgom volt ráírni.
"Szia! Hiányoztam?"- kérdeztem. Másodperceken belül jött a válasz.
"Te bolond vagy!"

5. rész - Titok!

Sziasztok!
Kíváncsiak vagytok, hogy mi történik John-ék házánál? Én is! Akkor nézzük csak meg!

~Peter

*Peter szemszöge*

Reggel a mobilom csörgésére ébredtem. Ránéztem a kijelzőre, és egy ismeretlen számot láttam. Nem vettem fel, mert nem volt kedvem ismeretlenekkel beszélni. De ha már felébresztett, felkeltem. Megfogtam a gitáromat, pár kottát és biciklire pattantam. Oda mentem, ahol senki sem jár. Egy mező, aminek a szélénél egy erdő található. Az erdő egyik fáján pedig egy kis faház. Oda szoktam ilyenkor felmenni. "Igen, szoktam egyedül lenni. Mikor Sarah azt mondja, hogy ő most a barátnőivel szeretne lenni. De most nem tudom, hol van. Nem is nagyon érdekel. Ha ennyire bedühödött, akkor nem is számít. A lényeg, hogy jól van. Legalább is szerintem. De most nem ezért jöttem ide!" - gondolkoztam. A kedvenc kottáimat hoztam el. Ezeket a dalokat százszor is el tudnám énekelni, egymás után. Ez az egyik kedvenc szomorú számom. One Last Dance a(z) R5-tól. Igaz, arról szól, hogy egy utolsó táncot szeretne az énekes, - és erre van még egyetlen estéjük, mielőtt elköszönnek egymástól, talán örökre,- de szomorú, és ez most pont jó nekem. A többi szomorú számot is elhoztam magammal, de azt nem biztos, hogy játszani fogom. Ezt most meg szeretném tanulni, mert eddig csak úgy, ahogy ment...

Elképzeltem a környezetemet fekete-fehérben, ahogy a klipben is van. Mintha egy vonaton ülnék, és az ablakon bámulnék ki. Az egésznek az is szomorúságot ad, hogy fekete-fehérben van. Leültem a feljáró szélére, magam mellé tettem a kottát és kezembe vettem a gitárt. Miután lejátszottam az első akkordokat, már énekelni  is elkezdtem.

Teardrops in your hazel eyes,
I can't belive I made you cry,
I feels so long,
Since we've went wrong,
But 're still on my mind.
Never meant to break your heart,
Sometimes things just fall apart,
*brrrrrrrrr* *brrrrrrrrr* *brrrrrrrrr*
So here's one night, 
To make it right, 
Before we say goodbye.
So wait up, wait up, 
Give me one more chance!
*brrrr* *brrrrrrrrrrrrrr* *brrrrrrrrrrrr*
- Mi ez a hang? Mit csinálnak itt?- kiabáltam a lent álló embereknek. Ezek szerint nem csak én járok erre... Egy láncfűrész volt a kezükben, és azzal megpróbálták kivágni az én fámat.
- Der Chef hat gesagt, dass wir müssen diesen Baum ausschneiden, weil jemand darauf wohnt.* - felelte az alacsonyabb kopasz ember. Fogalmam sincs, mit mondott, de sejtem, hogy ki akarják vágni a fát. Én nem fogom hagyni.
- Menjenek el innen! Ez az én fám, én építettem ezt a faházat! Nem vághatják ki!
- Du bist doof!** Nem megyünk el innen, amíg ki nem vágjuk, a főnök parancsára!

* A főnök azt mondta, hogy vágjuk ki ezt a fát, mert valaki lakik rajta. (német)
** Hülye vagy! (német)

*Sarah szemszöge*

 Még egy ideig zokogtam John-t ölelve, mikor megszólalt. 

- Menjünk be, mosd meg az arcod és utána elmondod, hogy mi ez az egész! - Csendben bólintottam, majd bementünk. John megmutatta a fürdőszobát és elmondta, hogy merre van a szobája, hogy odataláljak mikor végeztem. Hideg vízzel megmostam az arcom, és leszedtem a maradék sminkem is, hogy ne tudjon mi elmosódni. John szobája előtt állva végiggondoltam, hogy mit mondok. De hirtelen kinyílt az ajtó. 

- Nem akarsz bejönni? - kérdezte mosolyogva. John leült az ágyára, én pedig vele szemben álltam és nekikezdtem a monológomnak. 

- Figyelj, hazudtam a bulival kapcsolatban. Igenis magamnál voltam és rohadtul tetszett az a csók és legszívesebben milliószor megismételném. Őszinte leszek veled, már az osztálykirándulás óta tetszel. De nem tudtam figyelmen kívül hagyni Petert, de a buli után rájöttem, hogy azt kezdek az életemmel amit én akarok. Remélem meg tudsz nekem bocsájtani és barátok is maradhatunk, mert nem hiszem hogy ezek után te kezdenél velem valamit, mert én is utálom most magam.... - John gyorsan felállt, megfogta a karom és a szavamba vágott. 

- Várj, állj állj állj! Nyugi, vegyél levegőt is! Nem kell bocsánatot kérned, mert nem haragszom rád, utálni pedig nem is tudnálak! De mit is mondtál a csókról? 

- Azt hogy tetszett.... 

- Nem, nem! A másikat, mondd újra! 

- Azt, hogy milliószor megismételném? - John elmosolyodott, mélyen a szemembe nézett és az ajkamra tapasztotta az ő ajkait. Kirázott a hideg, és egy olyan hatalmas érzelmekkel teli hullám söpört végig rajtam, hogy megrogyott a térdem. Ha John nem szorít, valószínűleg összerogyok. Reflex szerűen átvetettem a nyaka körül a karom, lábujjhegyre álltam, ő pedig a hajamba túrt.  A hosszú, kellemes csókunknak a levegőhiány vetett véget. Zihálva ültünk le az ágyra. 

- Szóval ez azt jelenti hogy....? 

- Lennél a barátnőm? - megfogta a kezem és mosolyogva a szemembe nézett. Viszonoztam a kézfogást és halkan válaszoltam. 

- Igen! - majd a vállára döntöttem a fejem. - De ugye nem baj, ha egy darabig titokban kell tartanunk? 

- Nekem nem, hiszen már az enyém vagy! - mondta. Egy kicsit gondolkodott, majd az ölembe rakta a gitárját. - Eljátszanád a dalt amit a kiránduláson kezdtünk írni? Bólintottam és letörölhetetlen mosollyal az arcomon elkezdtem pengetni a gitárt és énekelni a dalt.

*Peter szemszöge*

- Ne vágják ki, kérem! Miért kell kivágni az én egyetlen olyan helyemet, ahol én én lehetek? - háborodtam fel. Egyedül ez az a hely, ahol nincs senki, rajtam kívül.

- Főnök mondani, nagy pakoló lenni itt. Kivágni sok-sok fa.

- De miért? Ezt a természet alkotta! Mindig, mikor kivágsz egy erdőt, gondolj arra, hogy a levegő minősége 1%-al csökken! Naponta több erdőt is kiirtanak...! 

- Öcsi! Milyen okos vagy! És ha csak fél erdő nem lenni? 

- Akkor csak fél százalékkal csökken.

- Csökkenni mindenhogy?

- Igen, bármit csinálunk, csökken.

- Uhh, Öcsi! Hát ez gáz! Megyek és szólok a főnöknek, addig el ne tűnj! - mondta, kicsit értetlen képpel nézve rám.

*Kb. fél óra múlva, Peterék házában*

És most következzenek a friss Hírek! Miami határán fel akarják építeni a legújabb szupermarketet, de valaki megakadályozza. Kapcsoljuk a kollégánkat, aki a helyszínen van. 

- Köszöntöm kedves nézőinket, innen, a mező és az erdő határától jelentkezem. Egy 17 éves fiú

megakadályozza az építési munkálatokat. De nem a saját érdekeit nézi. Az egész Föld érdekét! Azt mondja, ha kivágjuk ezt az erdőt, 1%-al csökken a levegő minősége! Kérem, szavazzanak, hogy kivágjuk e az erdőt alkotó fákat, vagy ne!

Ha a nézők úgy döntenek, akkor megvédik a Földet, és a faházamat! Kedvesek lennének... Mert nem csak az én, hanem a saját otthonukat is megvédenék... Nem csak nekem tennének szívességet, hanem maguknak is, hazájuknak is és a természetnek is.
Kezdek izgulni, hogy vajon hogy döntenek, hiszen ez csak rajtuk múlik. Én is csak egyetlen szavazattal tudok besegíteni, mert egy telefonról csak egy SMS-t lehet küldeni. De már nem is fontos, mert megérkeztek az eredmények. Még nem mutatják, hogy melyik melyik, mert csak a százalékokat mutatják. Az egyik 87%, a másik pedig 13%. Most már nagyon kíváncsi vagyok rá!

Kedves nézőink, ahogy látják, az egyik válaszlehetőségre a nézők 87%-a szavazott, a másikra pedig a maradék 13%. És hogy melyik válaszlehetőségre érkezett több szavazat, az kiderül... A reklám után!
Hát ezt nem hiszem el! Mindig a legizgalmasabb résznél hagyják abba! A reklám legalább 5 perc, akkor kimegyek inkább a faházhoz, hogy elbúcsúzzak "tőle". Mikor kiértem, mindenki csodálkozva nézett rám, hogy mit keresek én ott. Aztán a favágók szomorúan közölték velem, hogy ki kell vágniuk az erdőt. Mondtam, hogy nem probléma, ha megnézhetem még egyszer a faházamat. Megengedték. Végül is, miért is ne? Ezúttal nem volt hátsó szándékom afelől, hogy felmászok oda. Gyorsan összeszedtem az összes cuccom odafent, és egy kisebb sporttáskába pakoltam. Aztán hazaszaladtam, mert inkább nem is akartam végignézni, ahogy kivágják a fámat, a házammal a tetején. Szörnyűek a mai emberek! Ezért fog elpusztulni pár éven belül a Föld. Miattunk. Nem hiszik az emberek, hogy ők is meg tudnák menteni a bolygót. Az osztálytársaim mindig azt mondják, hogy nagyon "zöld" vagyok. De én legalább nem csak a saját érdekeimet nézem, és sosincs nálam tükör-ha értitek, mire célzok. Azzal is szoktak piszkálni, hogy mi lenne, ha ahelyett, hogy a bolygót szeretném megvédeni, végre szereznék egy jó csajt. Mert nem kell megvédeni a jövő generációjának a környezetét, hanem inkább élvezni kéne az életet. Mert aki még soha nem rúgott be, és nem csinált óriási hülyeségeket, az nem ember. De ez nem igaz! Mindent ki kell próbálni, de semmit sem szabad siettetni!

*Sarah szemszöge*

Este fél 10 körül estem be a házba. Apa a kanapén aludt egy fél Big Mac-cal a kezében. A tv is be volt kapcsolva. A híradóban valami fáról volt szó. Kikapcsoltam a tv-t, betakartam aput és felmentem a szobámba. Vége van a hosszú hétvégének, holnap suli. Összedobtam a házikat, bepakoltam mindent, ami holnapra kellhet. 

Pizsiben ültem az ágyamon, a notebookommal az ölemben, mikor eszembe jutott valami. Hol a kutyám? Lerohantam a nappaliba.

- Happy, merre vagy? - suttogtam hangosan. 

Mocorogni kezdett apu lábánál a takaró. Felemeltem az anyagot és egy fáradt kutyus fejével találtam szembe magam. Kivettem a kis drágaságom apa lába alól és magamhoz öleltem. Felkaptam egy mekis zacskót és felindultam. kajálás közben elmeséltem a kutyámnak a hétvégén történteket. Aztán végül ásítozva eljátszottam neki a dalt, amit késő délután Johnnál írtam. Mégse azt játszom el amit a kiránduláson csináltam meg. 

Másnap reggel vagyis inkább hajnalban keltem fel. Megint a rohadt riasztó, aminek hála Happy nekiállt ugatni is.

- Fogd már be! - nyöszörögtem és a fejemre húztam a párnát. Mivel csak nem akart leállni, ezért lementem a konyhába. 

- Kellemes hajnalt hercegnőm! - köszönt apu.

- Szerinted lecsukhatnak azért, ha bemegyek a házba és egy baltával elvágom a vezetékeket és aztán megfenyegetem a tulajt?

- Nem hiszem, hogy rajtakapnának... - tűnődött el - De azért ne csináld!

- Elkezdek készülődni.

- Minek?

- Hát, aludni már úgy sem fogok, elfoglalom magam valamivel.

Fürdéssel és hajmosással együtt is olyan hamar elkészültem, hogy reggelizni, sőt, még kutyát sétáltatni is volt időm. Még volt fél órám indulásig és épp a 2. adag kávémat bűvöltem.

- És amúgy merre voltál tegnap? - kérdezte apa az óráját igazgatva.

- Johnnál.

- Annál a fiúnál, akivel Peter nincs jóban? - miközben újra kérdezett, rám sem nézett, mert a nyakkendőjével bajlódott.

- Várj, segítek! - pattantam oda hozzá - Igen, az a fiú. Tudod, nekem tetszett az a fiú és én is tetszettem neki. És volt egy kis vitám Peterrel.

- Hűha, nem becézed. Mit műveltél? És mi az, hogy tetszETT?

- Én semmit nem csináltam! - védtem meg magam - Ő nem jött el a szülinapomra! És még csak nem is szólt vagy üzent vagy valami.. És John azért csak tetszett, mert - sóhajtottam - mert azt hazudtam neki, hogy mégsem tetszett a csókunk a bulin, de Peter átjött, felcseszte az agyam és átmentem hozzá. És-és és most járunk.

- Hát, öhm, hú, izé, oké értem...

- Nyugi apu! Nem lesz semmi gond, csak az a lényeg, hogy most egy kicsit titokban akarjuk tartani, szóval megtennéd, hogy nem szólsz senkinek? Kész is vagy!

- Persze és köszönöm, hogy elmondtad! Meg, hogy megkötötted a nyakkendőm! - megöleltem és felmentem a szobámba. Az ágyamon ülve azon gondolkodtam, hogy ma mivel menjek suliba. Végül a kocsi mellett döntöttem.

Megfogtam a kulcsaim, a cuccaim, köszöntem apunak és bementem a garázsba. A csomagtartóba betuszkoltam a gitárom és a táskám. 15 perc alatt beértem a suliba. Leparkoltam az iskolával szemben lévő park melletti helyre, amit az idejáró diákoknak alakítottak ki. Általában 11 vagy 12. esek vannak itt. Szerencsére hétfőnként nincs első órám, bár másoknak se, de mégis bejönnek és itt bandáznak. Lehet vagy 35 fok, de a levegő páratartalmának hála, érződik, hogy délután esni fog. A zenelejátszóm, a telefonom és a zenetörténet füzetem kíséretében, felültema motorháztetőre. A tanulást elég hamar feladtam. Így zenét hallgatva, mosolyogva figyeltem az előttem hülyülő kis csoportot. Szívesen beszálltam volna a partiba, de nem volt hozzá hangulatom. Egyszercsak kiszúrtam, hogy valaki nekem integet. John volt az. Eszembe jutott, hogy most már ő is ide jár. Egy óvatos mosoly kíséretében gyorsan intettem neki egyett, és ő be is ment a suliba. Végül a zenehallgatást is abbahagytam. Megszólalt a telefonomból az MKTO egyik száma. Az ismerős dallamra felkapták a fejüket. Két srác akusztikus gitáron, egy dobverőkkel az aszfalton, még egy pedig dupsteppelve kezdte folytatni a dalt. Néhányan táncolni áltak neki. Egyik 12.es fiú - azt hiszem Cory - lehúzott a kocsiról és mondta, hogy szálljak be. Nevetve kezdtem éneklni a dalt és táncolni rá a többiekkel. A skacok olyan jól tolták, hogy teljesen megfeledkezve arról, hogy valaki hívott és a csörgés abbamaradt, folytattlni tudták a számot. A minikoncert végén ki is derült, hogy ki keresett, mert megláttam Petert. Köszöntem a többieknek és a cuccaim kikapva elindultam a suli felé. Peter utánam eredt, és beért. 

- Kerestelek! - kezdte köszönés helyett. 

- Oh, tényleg? Nem tudtam.... 

- Észre vettem. Beszélhetnénk? 

- Majd max. óra után, mert izgulok az új dalom előadása miatt. 

- Te nem szoktál izgulni! - értetlenkedett. 

- De fáradt vagyok és félek, hogy bealszom. Szia. - mondtam és azzal a szekrényem felé vettem az irányt. Benyomtam a táskám a szekrénybe, kivettem a zeneórára a holmim és lecsúsztam a földre. Még utoljára is ellenőriztem, hogy jól hangoltam e be a gitárom, mielőtt a terembe mentem. Az utolsó előtti padsorban az ablak mellett foglaltam helyet. Az óra eleje uncsi volt, csak néhány dal hangzott izginek. Majd én következtem. A dalt nagyrészt csukott szemmel adtam elő, mert nem tudtam hová nézzek. Furcsán kellemes érzés kerített hatalmába. És tetszett, nagyon! Természetesen a tanárom pozitív értékelést és ötöst adott. Megköszöntem és a helyemre ültem. Pár számmal később Peter produkciója következett.

4. rész - Születésnap, nélküled

Sziasztok!
Meghoztuk a várva várt 4. részt! Van egy jó hírem, vagyis azt hiszem, ez jó hír! Lu V. visszatért a bloghoz, ezt a részt már vele írtam... Jó olvasást!

*Peter szemszöge*

Kedves Sarah!
Én nem tudom, mi volt veled tegnap, mert nyitott szemmel "aludtál". És közben a csókolózást gyakoroltad a... a levegővel(?). Én pedig közben legalább négyszer kérdeztem meg ugyan azt, és te egyszer sem válaszoltál. 

Én is szeretlek, mint tudod, de én nem szeretnék barátságnál többet, mert mi így vagyunk jók. Mint két barát. Két nagyon jó barát. Nem szeretnélek elveszíteni, mert fontos vagy nekem, de köztünk nem lehet több, mint barátság... Később kiderül majd, hogy mi lesz ennek a barátságnak a vége, de nem lehet most vége. Pedig a filmekben mindig összejön a két főszereplő, a fiú és a lány, akik addig barátok voltak. Aztán szépen összevesznek, és soha többet nem beszélnek, és talán nem is látják egymást. Kérlek, Sarah! Én majd az esküvőmön is ott szeretnélek látni... Akár vendégként, akár tanúként, akár menyasszonyként. De addig csak barátok legyünk! Kérlek! Tényleg, nem szeretnélek megbántani, de mi csak barátok vagyunk! És a többiek is így ismernek... Nem szeretném azt, hogy esetleg egy fél évig járunk, aztán úgy összeveszünk, hogy soha többet nem látjuk a másikat, és nem is hallunk felőle. Én mindig veled szeretnék lenni, mint legjobb barát. 

Peter

U.i.: De ne feledd, az érzések változnak, akár az emberek! Boldog születésnapot!

Mikor befejeztem a levelet, fogtam egy cipős dobozt, beletettem, és elindultam vásárolni. Tudom, hajnal hatkor nem túl sok bolt van nyitva, de nekem van egy ismerősöm, aki csak nekem kinyitja a boltját, bármikor. 

- Anne! Segíts!- kopogtam be az üvegajtón. Anne a keresztanyukám. 

- Szia, Peter! Gyere be!

- Szia! Van rózsás csomagolópapírod? És esetleg olyan csokid, amit minden lány szeret? 

- Persze! Ferrero és Raffaello.

- Mennyibe kerül? Összesen a csomagolóval?

- Semennyibe! Ajándék! 

- Oh, köszi! Megígérem, jövő héten bejövök egy napra dolgozni!

- Kedves vagy, de nem kell. Látom, valami bánt, és hagyom, hogy kipihend!

- Köszi. Te vagy az első, aki nem faggat...

- Akkor majd lefényképezem a kész ajándékot, és átküldöm neked!

- Gyere máskor is! És vigyázz magadra!

- Te is!- ezzel már kint is voltam.

Hazamentem, és beleraktam a két csokit a dobozba, pont belefért, és be is csomagoltam. Majd halkan átmentem Sarah-ékhoz, és letettem a kapu elé, belülről a csomagot.

*Sarah szemszöge*

Furcsamód nem túl sok emlékem maradt a tegnapi napról. De igazság szerint most nem nagyon foglalkozom vele, mert ma van a szülinapi bulim. Apu rám bízta a házat és elment egy barátjával valamerre. A kutyámat átvittem a nagyimhoz, hogy ne zakkanjon meg a sok embertől.

Egész nap takarítottam és díszítettem a házat. A kaják és az innivalók összekészítéséről nem is beszélve. Sokat szenvedtem vele, mert Valaki nem jött át segíteni, pedig megígérte.... Biztos elfelejtette és csak a bulira jön, úgyhogy nem is zavarom azzal, hogy hívogatom.
A party kezdete előtt negyed órával már elkezdenek beszivárogni az emberek. Mindent kiírtam az ajtóra: hol a wc, a "ruhatár", hová tegyék azt amit nekem hoztak, hova mehetnek be, hol van enni-innivaló és hogy többnyire engem hol találnak.
Egy bizonyos időintervallum után már nem vártam az ajtóban, hanem figyeltem a vendégekre és azoknak köszöntem, akik odajöttek hozzám.
Már lassan 2 és fél órája tart a buli, mikor feladom és rájövök, hogy Peter nem fog eljönni. A legjobb barátom nem lesz itt a szülinapi bulimon, és nem tudom hogy miért. Csináltam valami rosszat? Igen biztosan, mint mindig. Ez még annál is rosszabbul esett, mint amikor apu felejt el valami számomra fontosat. Érzem, hogy összeszűkül a torkom és hogy könnyek gyűlnek a szemembe. Szólok egy megbízható embernek, hogy figyelje a tömeget, míg én elintézek valamit. Timhez megyek, aki a zenéket tolja a keverőpultnál. Elkérem a mikrofont, hogy két szám között bemondjak valamit.
- Milyen a buli emberek? - kérdezem kiabálva és egy hatalmas mosolyt erőltetek az arcomra. Egy hatalmas sikollyal válaszolnak.
- Na ennek nagyon örülök! Van egy kis elintézni valóm, addig ne keressetek. Ott a sarokban a vörös-fekete hajú lány, az unokatesóm Wendy, és ő felel mindenért! Míg vissza nem érek, további jó szórakozást! - lerakom a mikrofont és felrohanok az emeleti fürdőmbe, majd magamra zárom az ajtót. Ide még max a szobámból lehetne bejönni, de a biztonság kedvéért azt az ajtót belülről is két lakattal zártam be, az erkélyem ajtajáról nem is beszélve. Kitapasztaltam az évek során mekkora védelem kell a kis magánbirodalmamnak. Szóval az egyetlen kulccsal - ami a fürdőhöz tartozik, azzal - tudok csak ki-be járkálni.
Lehajtom a wc-deszka tetejét és ráülök. Felhúzom a térdeim, átkulcsolom a kezeimmel, ráhajtom a fejem és úgy kezdek sírni.
Azt nem is mondtam, hogy nagy aggódások közepette cirka 18 XXL pohár alkoholos italt döntöttem le...
Vagy 15 perce itatom az egereket, az alkohol hatása is kezd előtörni, mikor valaki iszonyatos hangerővel kezdi püfölni az ajtót.
- Hé, Sarah! Bent vagy? Kérlek nyisd ki kezdek aggódni! - a hang nagyon ismerős, de nehezen tudom beazonosítani.
- Ki az? - kérdezem, de a hangom elég rekedtes, még én is alig ismerek rá.
- Egy barát! - mondja. Lehet, hogy csak a remény vezérelt, de kinyitottam nagy nehezen az ajtót. Ott állt
John teljes életnagyságban. Mikor meglátta az arcom, magunkra zárta a fürdőt. Aztán eszembe jutott az álmom. A neten rákerestem mit jelent. Ha egy közeli barátoddal vagy ismerősöddel csókolózol álmodban, akkor valaki az ő közeli ismerősei közül valóban meg fog csókolni. Lehet barát vagy ellenség, a lényeg, hogy jól ismeri.
A gondolatmenetemből az zökkent ki, hogy már teljesen a falhoz nyomódok, de John még mindig közeledik.
Aztán képszakadás....

*Másnap reggel*

Iszonyatosan sajog a fejem. A fürdőkádban fekszem, de nem az én fürdőmben és John a wc lehajtott fedelén ül és a falnak támasztja a fejét. Ő mit keres itt? Halkan megpróbálok kikászálódni, de nem járok túl sok sikerrel, mert átesek a küszöbön. Felszisszenek, felállok és kimegyek a nappaliba. A kanapén fekszik egy ember, de hirtelen nem tudom ki, mert az arca helyén egy idétlen  gumis anyagú lófej van. A ruhája alapján szerintem Tim az. A jobb kezében van egy pohár és ahogyan lelóg a semmibe, csöpög belőle a maradék sör. Halkan felnevetek, készítek egy fotót és tovább megyek. A konyhapulton Wendy fekszik egy konyharuhát ölelgetve. A szájából kilóg egy szívószál és ruhája, a bőre és a haja teli van kenve valami színes trutyival. A kép készítés itt sem marad el. Szerencsére többen nem töltötték itt az éjszakát. Elhaladok Egy egész alakos tükör mellett, de mikor belenézek, megtorpanok. A pupillám tág, el van kenődve a sminkem, táskásak és feldagadt a bőr a szemeim alatt, a hajam kócos, teli van firkálva a karom és az arcomon is van egy szívecske. Engem is beborít a színes trutyi, de mikor rájövök, hogy fluoreszkál, eszembe jut a jelentősége. Mikor megfordulok, beleütközöm valakibe és ijedtemben felsikoltok. Felnézek és a kómásan mosolygó John néz le rám. Az ő arcán is van egy rajzolt szívecske, de látszik rajta, hogy az én kezem által került oda. Rajzolni nem tudok szépen, de az ilyen miniatűr és firkált dolgokat viszont nagy erőfeszítéssel kreálom.
Mindenféle köszönés nélkül a közepébe csapok.
- Magyarázatot követelek! - mondom fenyegetően.
- Nyugi tigris! Igyunk egy pohár vizet, üljünk le és akkor elmesélem amire nem emlékszel.
- Jó.
Ittunk egy nagy pohár vizet, amitől kicsit jobban is éreztem magam. Majd én leültem a dohányzó asztalra, míg John nemes egyszerűséggel felemelte Tim lábát és megtámasztotta egy párnával, hogy amíg odaül, ne essen a fejére. Felhúzott szemöldökkel néztem végig a műveletet.
- Mi van? - kérdezi.
- Elmesélnéd, hogy mi történt? - kérdezem türelmetlenül.
- Honnantól nem emlékszel?
- Bejöttél hozzám a fürdőbe és közeledtél felém. Remélem nem kaptál le....
- Nem. Még!
- MI?
- Nyugi csak ugratlak! Szóval, nem akartam kihasználni, hogy nem vagy magadnál. Nem vagyok olyan, akármit is hallottál rólam. Mikor megkérdeztem tőled, hogy mi a baj, lecsúsztál a földre, elkezdtél sírni és 5 perc múlva elmondtad minden problémád. Aztán beszélgettünk. Mondtad, hogy helyre rakod az arcod és mikor végeztél a szemceruzád valamiért zsebre raktad. Miután kimentünk kicsit észhez tértél és eszméletlenül jót buliztunk Ilyen fluoreszkálós izével is bekentük magunkat, hogy világítsunk a sötétben. De a részleteket majd az unokatesód, asszem Wendy vagy ki elmeséli.
- Igen, Wendy. Aztán mi történt?
- Olyan hajnal fél négy körül elkezdtek hazaszállingózni az emberek. Azt üzenik, hogy király volt a buli.
- Miért üzenik?
- Mert az utolsó egy órában totál KO voltál. - röhög....
- Uh... - sütöm le a szemem.
- Azt mondtad rókáznod kell, ezért beköltöztél a lenti fürdőbe és én is veled mentem, mert nem akartalak magadra hagyni. Végül is szerencsére csak egyszer nevezted meg a kígyót. - töpreng.
- Totál ciki vagyok!
- Dehogy vagy! Miután megmostad a fogad, kiöblögetted a szád és megmostad az arcod nagyon cuki voltál. Bár nem tudom kié lehetett az a fogkefe.... Beléd erőltettem nagy nehezen 3 pohár vizet. Aztán mikor leültél eltört a szemceruza a zsebedben. Kivetted, a tükör elé álltál és rajzoltál egy szívecskét az arcodra. Megkérdezted, hogy milyen lett, hogy miért mosolygok és hogy szeretnék e én is. Végül belementem. Leültettél a wc re és közel hajoltál az arcomhoz és elkezdted rajzolni. Fogalmam sem volt, hogy miért hajoltál olyan közel, de a végén jól jött.
- Szemüveges vagyok...

- Oh. Szóval, nagyon közel hajoltál. Néztem az arcod. Aranyos voltál ahogy koncentrálás közben kidugtad a nyelved. Jól esett a közelséged és ahogy gyengéden rajzolsz az arcomra. Mikor végeztél mélyen a szemembe néztél. Percekig néztük egymás szemét és végül nem tudom, hogy ki kezdeményezett, szerintem egyszerre történt.
- Mi történt egyszerre?
- A csók. Az ölemben ültél és csókolóztunk. Nem olyan volt, mintha egy részeg tudatlannal csókolóztam volna. Kellemes volt nagyon. Legalább 15 percig voltunk egymás szájában felváltva, aztán csak néztük egymást. Azt mondtad jó volt és szerintem is az volt. Aztán pár perc múlva elhelyezkedtél a kádban és elaludtál.
Hirtelen beugrott az egész. Én csókoltam meg. Eszembe jutott, hogy a kiránduláson mielőtt felpofoztam milyen rendes volt. Jó volt. Nagyon! Ezerszer újra csináltam volna. Ahogyan utána ölelt és átkarolt. Soha nem éreztem ilyet. Még Peter baráti vigasztaló ölelései sem voltak ehhez foghatók.
De Peet miatt nem tehetem meg azt, hogy elmondom neki, akármennyire is haragszom most rá.
- Részeg voltam. - mondom hirtelen.
- Tessék?
- Részeg voltam, azért csókoltalak meg.
De még mielőtt elkezdtünk volna erről egy kínos beszélgetést, egy gusztustalan recsegő hangot hallottunk. Tim egy hatalmasat és büdöset szellentett. Ő röhögve kelt fel. Majd megjelent Wendy is.
- Fúj Tim! Nem otthon vagy! - kezdi a leteremtést az unokatesóm.
- Nah, elkezdjük a takarítást? Ki segít? - kérdezem kis idő múlva. A két fiú már az ajtóból válaszol.
- Kérdeztél valamit? - kezdi Tim.
- Én nem hallottam semmit! Hú, jó nagy a rumli! Sok sikert lányok! Sziasztok! - fejezi be John azzal röhögve távoznak. Ahogy kilépnek az ajtón elfog valami érzés. Ürességet érzek. Fájdalmat és csalódottságot. Szánalmas vagyok....
Gyorsan zuhanyzunk és felöltözünk. Wendy lelkesen meséli a buli részleteit, amíg útban vagyunk a kutyámért. Ő a nagyinál alszik. Aztán rám néz és abbahagyja a beszédet.
- Ki volt az a fiú? - kérdezi. Hirtelen elsírom magam. Leülünk egy padra és kiöntöm a lelkem. Ő csak csendben bólogat. Kihozza nekem Happy-t, mert nem szeretném ha a nagyi így látna. Búcsúzóul ezt mondja:
- Hallgass a szívedre! Sok sikert! Biztos ne segítsek takarítani?
- Nem kell, köszönöm! Szia!
- Szia!
Aztán hazasétálunk. Veszek kaját a mekiben és majd rendelek pizzát mire apu hazajön.
Bemegyek a házba, elengedem Happy-t és kinyitok minden ablakot. A szobámban kinyitom az ajándékaimat, amiket hoztak a vendégek. Válaszolok a neten írt üzenetekre, a bulival kapcsolatos posztokra és megköszönöm minden vendégnek, hogy eljött. Átöltözöm valami otthoni cuccba és felkötöm a hajam. Egy cetlit találok az ajtómon. John címe és telefonszáma. A torkom összeszűkül és könny szökik a szemembe. Azt hittem ennek a cetlinek nincs semmi jelentősége, egészen estig. Így kezdek neki a takarításnak.

*Peter szemszöge*

Egész tegnap délelőtt gyötört a bűntudat, hogy nem mentem el a bulira. De ma, mikor megnéztem a képeket a közösségi oldalakon, nem bánom, hogy nem mentem el. Mindenki neonos ruhában, vagy foszforeszkáló izével bekenve világít a sötétben. Sarah részegen táncol valakivel, akit nem tudok kivenni... Várjunk csak! Az John! Ezt nem hiszem el! De John-nak barátnője van! Bár... Részegen bármi megtörténhet... Állítólag a részegség őszinteséget okoz... Khm... Nem hiszem, hogy John is részeg volt... A képeket elnézve Sarah most egyedül takarít otthon, mert mindenki otthagyta annyival, hogy "Jó buli volt"... Gondoltam egyet, felvettem egy farmert, egy egyszerű szürke pólót, és a bőrdzsekimet. Persze, a cipő sem maradhatott el, mert nem megyek utcára zokniban... Átmentem Sarah-ékhoz, hogy segítsek neki. Mire beértem, már majdnem készen volt. Alig látszódtak a buli nyomai, már csak a szemetes zsákokat kell eltüntetni.
- Szia, Sarah! Segíthetek?
- Miért szeretnél te nekem segíteni, mikor tegnap csak úgy, szó nélkül otthagytál?
- Hidd el, volt rá okom, és a szülinapi ajándékod elárulja azt az okot.
- Igen? Egy ajándék? Azt hiszed, hogy rögtön megbocsájtok? Hogy rohanok hozzád, hogy fogadj vissza? Komolyan? Hogy gondotad ezt?
- Sarah, nyugodj meg, én tényleg nem akartam... - nem is hagyta, hogy befejezzem.
- Tényleg? Úgy gondolod? Oké. Legyen, elhiszem.
- Tényleg?- kérdeztem csodálkozva, hiszen az előbb úgy leordította a fejemet...
- Nem! Menj el innen! Vagy tudod, mit? Inkább én megyek el!- ezzel felkapta a táskáját és kiviharzott az ajtón. Mivel nem tudtam, mit csináljak, elpakoltam a maradék cuccot, és eltüntettem a szemetes zsákokat. Mikor hazaértem, eszembe jutott, hogy Sarah-nak van egy régi barátnője. Hope-nak hívják, a korát nem tudom, mert én nem nagyon találkoztam vele, de a telefonszáma megvan. Nem tudom, miért, de beszélni szeretnék vele. Jól esne beszélni valakivel, aki nem köt belém. Felhívtam.
- Szia, Hope!

Hope

- Peter?
- Igen. Zavarlak?
- Ja, nem... Csak már rég találkoztunk, meg rég beszéltünk.
- Értem... Hogy vagy?- kérdeztem.
- Jól. És te?
- Én is... Bár mostanában nem annyira.
- Miért?
- Áh, lényegtelen.
- Nem, nem az.
- De, mert nem nagy cucc.
- De igen. Mondd el, vagy odamegyek!
- Hova és honnan?
- Oda, hozzád, Párizsból!
- Párizsban vagy?
- Igen, ide költöztünk. Két éve.
- Olyan régen nem beszéltünk?
- Igen. Olyan régen.
- És milyen ott lakni?
- Jó. Bár még mindig furcsa arra ébredni, hogy az Eiffel-torony áll előttem.
- Biztos furcsa lehet. És tanulod a franciát? És ott is jársz suliba?
- Igen, bár most már úgy ahogy megy a francia. Igen, itt járok suliba. Angolból kitűnő vagyok.- poénkodott.
- Gondoltam... És vannak barátaid?
- Még nincsenek, csak egy barátnőm van, az osztályban.
- Az is valami!
- Na, de most már mennem kell tanulni. Olyan jó, hogy hívtál!
- Jó volt hallani felőled... Szia!
- Szia! - és letette. Hope amolyan "utolsó remény". Nem nagyon tartják a kapcsolatot Sarah-val. Én sem tartom a kapcsolatot vele, hiszen semmi nem fűz hozzá. Az "utolsó remény" elnevezést Sarah-tól kapta- hiszen a Hope jelentése remény- , mert mindig ő az utolsó, akit felhív, vagy értesít, ha van valami.
Visszaértek a lányok a vásárlásból, mert a plázában voltak. Segítettem nekik felcuccolni, és divatbemutatót tartottak nekem. Pontoznom kellett őket, és meg kellett mondjam, hogy miért. Ez jól lefárasztott, úgyhogy másra nem volt erőm, csak aludni.

*Sarah szemszöge*

A házat nem féltettem, mert a drága biztonsági rendszerünk 15 perc után bezárja az ajtót, úgy, mintha mi zártuk volna be kulccsal. Nem nehéz kitalálni, hogy most hova megyek. Fél órát tanulmányoztam a cetlit, úgyhogy már fejből megy John címe és telefonszáma. Mikor megálltam a háza előtt, vettem egy mély lélegzetet és benyomtam a kapucsengőt. 

- Ki van ott? - hallottam a hangját a kaputelefonból.

- Egyedül vagy?

- Sarah?

- Egyedül vagy???? - kérdeztem már kicsit indulatosabban, mert fojtogatott a mindjárt kitörő sírásom.

- Igen, rohanok le!

Fél perc sem telt bele, de megjelent a kapuban mezítláb és félmeztelenül. Annyit szerencsétlenkedett a kulccsal, hogy inkább egy lendülettel átugrottam a kaput. 

- Ezt csinálhattad volna előbb is!

- Először vagyok itt, lehet, hogy besípol a fűriasztó, vagy van egy vérebed! - ziháltam.

Erre persze csak felhúzott szemöldökkel bámult rám.

- Mi történt? - nézett rám utána aggódva. Ennyi. Egy mondat. Ez az egy mondat kellett, hogy minden eltörjön bennem és sírva boruljak rá.

- Én annyira sajnálom! - zokogtam. Éreztem, hogy összerezzen, amikor a könnycseppjeim végigfolynak a mellkasán. 

- Még is mit? - kérdezte halkan.

- Azt, hogy hazudtam.... - suttogtam magam elé.

3. rész - Otthon, édes otthon

Sziasztok!
Végre találtam egy Sarah-t!!! Most majd jó sokat kell írnunk, hogy behozzuk a lemaradást, úgyhogy nem is húznám tovább a dolgot! :)

~BoBogyó

*Peter szemszöge*

Tegnap Sarah egy kicsit ki volt borulva, mikor felébredt, és megint a táborhelyen találta magát... De ez már nem lényeg, mert ma már ma van, és ha csak a múlton gondolkozunk, azt vesszük észre, hogy már a jövőben vagyunk... Ezért most ugorjunk is ide, ahol... hol is vagyunk? Ne! Már is Miami-ban vagyunk! Igen, reggel jött értünk egy másik busz, és elindultunk... Sarah megint bealudt...
- Csókolom!
- Peter? Miért te hívsz megint Sarah telefonjáról?
- Sajnálom, Mr. Harris. Sarah megint elaludt, mint tegnap, mert ma nagyon korán ébresztettek minket.
- Jó, most nem ez a lényeg... Miért hívtál?
- Azért, hogy nem baj-e, ha Sarah átjön hozzám, pontosabban elcipelem hozzánk, amíg fel nem ébred?
- Nem baj. Nekem az sem baj, ha ott alszik!
- Köszönöm szépen az engedélyt, de csak akkor alszik itt, ha szeretné, mert nem szeretném erőltetni...
- Jól van, fiam! De aztán épségben hazahozd nekem! Vagy ma este, vagy holnap reggel!
- Igen is, kapitány!
- Óóóóóóóóóó.... Ki lakik odalenn, kit rejt a víz?- kezdte el énekelni a Sponge Bob főcímdalát.
-  További szép napot!- mondtam, mert most nem sok kedvem volt hozzá... És le is tettem. Mikor eltettem a telefont Sarah táskájába, hallottam, hogy bemondják a nevemet. Mikor kirándulni megyünk, és nem vonattal, akkor mindenkit haza visznek... Általában én vagyok az első, mert körülbelül a város szélén lakok.
- Mrs. Daren!
- Igen, Peter?
- Sarah-éknál nem kell megállni, mert Sarah most nálam alszik...
- Jó.- mondta, majd újra a mikrofonba kezdett el beszélni, míg én összeszedtem a buszon lévő cuccunkat, és Sarah-t.- Te, kisfiam! Adam! Most felkelsz, és segítesz Peternek, cipekedni!
- Köszönöm, Mrs. Daren, nem szükséges...
Leszálltam a buszról, és kiszedtem a cuccainkat. Visszamentem Sarah-ért, és nagy nehezen becuccoltam...
Ameddig Sarah pakolt, köszöntem anyunak, megkérdeztem, hogy a többiek hol vannak.
- Az ikrek elmentek shoppingolni, Jonas pedig elvitte Josh-t billiárdozni.
- Baj, hogy Sarah itt van? Itt is aludhat?
- Nem baj... Ő már szinte a család része...
- Viszek fel chipset, jó?
- Jó.
Mire felértem, Sarah már ébren volt. A telefonját nyomkodta, mint mindig.
- Jó reggelt! Itt alszol, vagy hazamész?- kérdeztem.
- Itt alszok, csak felhívom apát.
- Már beszéltem vele, és megengedte.
- Jó.

*Sarah szemszöge*

Hmmm....tegnap nem is kicsit voltam ki borulva! De szerintem meg volt rá az okom! Mindegy is a lényeg az a mai napban, hogy Peter-éknél keltem fel, délután mikor hazaértünk, ugyanis ma jöttünk haza a kirándulásról. Peter ágyán fekve keltem fel és olyan rendes volt, hogy megkérdezte tőlem szeretnék-e ott aludni vagy inkább hazakísérjen. Mondtam, hogy inkább ott alszok csak haza csörgök, hogy ma csak nem megyek haza este, mert Peter-éknél alszom! De ez megint egy nagyon rendes húzása volt, hogy még a buszon felhívta aput, hogy ma nem megyek haza! Filmeket néztünk, mondta, hogy válasszak. Az eyik kedvencemet választottam; A felhők fölött 3 méterrel-t. Mindenki azt mondja, hogy sírós, de szerintem annyira nem, mint a "The Fault In Our Stars", avagy a Csillagainkban a hiba. Mikor megnéztük, Peter megszólalt:
- Ugye tudod, hogy ennek van második része is?
- Micsoda? Tényleg? Ne szívass!
- Igen, tényleg van.
- Akkor amíg megkeresed, addig elmegyek fogat mosni, jó?
- Persze, menj csak!

*Peter szemszöge*

 Mielőtt kiért volna az ajtón, kiesett a kezéből a telefonja, és elkezdett hátrafelé dőlni. Gyorsan felpattantam, és elkaptam. Lefektettem az ágyamra, és vissza mentem a telefonért. Nem lett semmi baja, de miért ejtette el? A képernyő sem zárt le... Facebook... Mindig a Facebook... Várjunk csak... Ez meg mit keres Sarah idővonalán?
" John Parker megosztotta Sarah Mindy Harris-el:
Kapcsolatban vele: Zoey West"
Na, ezen én is kiakadtam. Az ősellenségeink összejöttek. Szuper! Mi lehet még ennél "jobb"? Most biztosan össze fognak fogni ellenünk.
NEEEE! 10 perce ájult el Sarah.
- Anya!!!! Gyere!- üvöltöttem kétségbeesetten, mert Sarah el szokott ájulni, de ha 10 perc alatt nem ébred fel, akkor le kell önteni egy liter hideg vízzel. Ha még akkor sem ébred fel, hívni kell a mentőket.
- Megyek kisfiam, egy perc...
- Most gyere! Sarah elájult, 10 perce, és még nem ébredt fel!- erre már rögtön jött, pár másodperc múlva már itt is volt az ajtómban.
- Mit segítsek?
- Hozz egy liter hideg vizet, az udvarra!- kaptam fel Saraht, és vittem ki a kertbe. Mikor lefektettem a fűbe, anya ki is ért a vízzel. Mikor ráöntöttem Sarah-ra a vizet, és szerencsére felébredt, így nem kellett mentőt hívni. Nem, nem sajnálom rá a pénzt, hanem a legjobb barátomat nem szeretném kórházban látni...
- Sarah, drágám, jól vagy?
- Anya! Hagyd! Majd én! Sarah, jól vagy?
- Persze! Csak egy kicsit szédülök...- próbált felülni.
- Bevigyelek, vagy itt maradjunk?

*Sarah szemszöge*

Végül is az este jól sült el, mert popcorn-oztunk, chipset ettünk, röhögtünk és DVD maratont tartottunk. Nagyon jó volt! Aztán olyan hajnal kettőkor aludhattam el Peter mellkasán! Mindegy, végül is jót aludtam. Az a lényeg igaz? Reggel (REGGEL?! Délután kettőkor) keltünk fel az ágyon, hogy mikor mentünk oda, azt nem tudom! Na mindegy, kapok otthon mert reggel volt megbeszélve! Na mindegy! Végül is azt hiszem megnéztünk 10 filmet meg rengeteg chipset ettünk! Huhh... fáj is egy kicsit a hasam!
Peter felajánlotta, hogy hazakísér, de én nem fogadtam el. Még nem akarok hazamenni.
- Egy pillanat, és jövök!- mondtam, és kisétáltam a telefonommal a kezemben. Felhívtam aput, hogy maradhatok-e még délutánra...
- Igen, de este 10-re legfeljebb legyél itthon!- kötötte ki.
- Persze, addig nem is maradok!
- Akkor megbeszéltük?
- Meg!- tettem le, és visszamentem Peter-hez
- Van egy jó hírem!
- Mi az?
- Még ma is itt maradok, de este 10-re haza kell mennem! 

- Oké. És mit csináljunk addig?
- Nem tudom...- mondtam, majd hosszú várakozás után eszembe jutott valami. - Sétáljunk!
- Oké. És hova?
- A városba? Vagy talán a városon kívül is...
- A búzatáblára gondolsz?
- Talán. De talán nem...
- Sarah! Fejezd be ezt a titokzatosságot!
- Most miért?
- Mert kezd idegesíteni...
- Bocsi...

***

Már legalább egy órája sétálunk... Nem jó ez itt?- kérdezte. 

- Nekem mindegy. Ha te a sárba akarsz leülni...

- Miért? Talán van másik hely is?

- Van!

- Mennyi idő?

- 5-10 perc...

- Akkor menjünk... - mondta, majd 10 perc múlva újra megszólalt:

- Ott vagyunk már?

- Azt mondtam volna, hogy 5-10 perc?

- Igen, ezt mondtad!

- Bocsi... Fél órára gondoltam... Csak bezavartak a pillangók... 

- Milyen pillangók? Már 1 éve nem láttam lepkéket!

- Ja, bocsi... Nem szóltam. - eltelt egy kis idő, amíg újra beszéltünk.

- És pontosan miért is ájultál el tegnap?

- Mert... mert...

- Sarah! Te nem szoktál dadogni! Mi van veled?- mondta, miközben csak előre nézett...

*Peter szemszöge*

... és mikor oldalra néztem, Sarah már nem volt mellettem.  Megint elájult. A francba! Sarah! Miért csinálod ezt velem????

- MIÉRT?- kiabáltam. Újra felkaptam, és elkezdtem vele rohanni visszafele. A város szélén van egy kút. 5 perc alatt elértük a kutat, és még mindig nem ébredt fel. Lefektettem a fűbe, és néztem. Már 10 perc is eltelt. 

- MINDY!- ha ideges vagyok, képtelen vagyok Sarah-nak hívni. 

*5 perccel este 10 óra előtt, Sarah-ékhoz közel*

- Köszi.- suttogta, miközben sétáltunk, és a vállamra hajtotta a fejét.

- Mit? 

- Azt, hogy nálatok aludhattam, hogy megmentetted az életem, hogy hazakísérsz... Mindent. 

- Várj, várj, várj! Én nem mentettem meg az életed! 

- Dehogynem!-erősködött.

- De nem! Én csak a nagyobb bajt előztem meg.

- Ne hülyéskedj már!

- Nem hülyéskedek, teljesen komoly vagyok. Nem látod?

- Nem. De ezért még az adósod vagyok... 

A kapuig nem szólaltunk meg, ott aztán elköszöntünk. Sőt. Az még nem is a kapunál volt, hanem az út szélén, mert ott mentünk... 

- Bekísérsz?- kérdezte.

- Nem, már késő van, és nem akarok zavarni...- mondtam illedelmesen.

- Hülye vagy! Gyere!-mondta, és rántott egyet a karomon. 

- Naaaaaaaa!- kaptam fel. 

- Tegyél le! Tudod, hogy nem szeretek repülni!

- Az adósom vagy!

- Tényleg. A francba!- erre a kijelentésre letettem magammal szembe.

*Sarah szemszöge*

Lehet, hogy kicsit közel voltunk egymáshoz. Mélyen a szemébe néztem. Láttam benne valami furcsát. Olyat, amilyet még nem láttam. Egyszer csak azt vettem észre, hogy ez a szép, nagy, jégkék szempár felé közelítek. Éreztem, hogy valami kellemes,

meleg hozzátapad a számhoz. Peter ajkai voltak azok. Jó pár percig tartott a gyengéd csók én pedig nem tudtam ellenállni. El kellett volna tolnom magamtól, bár a csókot én kezdtem, de nem volt szívem eltaszítani magamtól Petert, mert mi van, ha ezzel megsértem, és soha többé nem szól hozzám?

- Most már nem, igaz?- jelentettem ki, miután eltávolodtak ajkaink egymástól.

- Még nem... Ennyivel még nem váltottad fel az "életmentést". 

- Hát... Legyen...- és megint megcsókoltam. De ez már hosszabb, szenvedélyesebb csók volt. Nem bírtunk egymással, ő is visszacsókolt. Egy pár percig elvoltunk így, aztán ránéztem az órámra, és már majdnem fél 11 volt... Megvártam, amíg Peter eltaszít magától, mert már tényleg mennünk kellett... Mikor újra csak a hideg szelet éreztem a számon, kinyitottam a szemem, és Petert láttam, ahogy dühösen megcsóválja a fejét és zsebre dugott kézzel elsétál.

FIGYELEM!

Kaptam egy új fejlécet. Nagyon szépen köszönöm! :) És szerintem nevezhetjük az átalakítás egy kisebb design-átalakításnak, mivel egy kritika miatt a hátterünk, szöveg színünk és -hátterünk is más lett. És a másik szerkesztőt is elvesztettük. Lola Vass úgy döntött, hogy nem írja tovább, ezért most folyamatban van az új társszerkesztő-keresés. Ha úgy érzed, jól írsz, és szeretnél is írni, valamint tetszik a történet, és neked is hasonló írásstílusod van, mint a történetben szereplő Sarah-nak. Szóval, ha szeretnél jelentkezni Sarah helyére, akkor az én e-mail címemre küldd el egy írásod, vagy a 3. rész elejét, Sarah szemszögéből!
Az e-mail címem: bobogyo@gmail.com
Hajrá! Halmozzatok el! ;)

~Peter

2. rész - A kirándulás part 2.

Sziasztok! Meghoztuk az új részt. Jó olvasást! :)

A kirándulás

part 2.

*Peter szemszöge*

Ma reggel arra keltem, hogy valami mászik az arcomon. Odanyúltam a szemem környékére, és mintha 1000 tű szúródott volna a kezembe. Kinyitottam a szemem, és nem láttam semmit.

- Sarah! Mi ez? Mi van a fejemen?

- Óóóóóóóóóóóóóóó!!! Egy kaktuszmalac!

- Mi a mi???- kérdeztem. 

- Egy kaktuszmalac. Ne mondd már, hogy te nem tudod, hogy mi az a kaktuszmalac!!!

- Ne csináld már Sarah!!! Mondd meg, hogy mi az, és szedd le a fejemről!

- Oké. A kaktuszmalac egy cuki, tüskés állat. Más néven sündisznó.- ezzel a kijelentéssel leszedte a fejemről az említett állatot. 

- Kösz!

*Rendszeres reggeli teendők, illetve reggeli után*

- Gyerekek!!! Figyelem! Ma biciklitúrára megyünk, úgyhogy a táskátokba pakoljatok be egy vízzel feltöltött kulacsot vagy üveget, esőkabátot, és a többi szükséges cuccot! Az ennivalót a vezetők viszik, és a biciklikről is mi gondoskodunk! Fél óra múlva gyülekező itt!- és még mondott volna valamit az ofő, csak a többiek nem hagyták, mert már is azon filóztak(hangosan), hogy mit rakjanak be. Mind a hárman bepakoltunk, és viszonylag hamar visszaértünk az "ebédlőbe"(konkrétan mi voltunk ott elsőnek). Liv félrehívott, hogy beszélgessünk egy kicsit.

- Mi a baj?- kérdeztem, mivel láttam az arcán, hogy egy kicsit feszült.

- Semmi, semmi...

- Aha. Akkor miről akarsz beszélni?

- Semmiről, csak néha jó kettesben lenni a legjobb barátunkkal.

- Nem tudsz hazudni! Mi a baj?

- Na, jó... Nem tudok biciklizni.- mondta. Én pedig elnevettem magam. 

- Ugye most csak viccelsz? Mindenki tud biciklizni!!!

- Nem, nem viccelek. És nem, nem tud mindenki biciklizni. Én nem tudok!!!

- Na ne! És ezt csak most közlöd?- komolyodtam el, mikor kiderült, hogy ezt nem poénnak szánta.

- Eddig teljesen mindegy volt, hogy tudok-e biciklizni, nem?-végül is...

- Igen. De akkor most mit csináljunk?- itt már azért van többes szám, mert ez ügyben már én is tehetetlen voltam.

- Nem tudom, de egy biztos: ne...

- Hey! Mrs. Daren!!! Sarah nem tud...

- szólj senkinek...- morogta Sarah a mondat végét.

- Mi? Mit mondtál, Mindy?

- Semmit...

- Nem értettem a végét, kisfiam!!! Sarah nem tud...? Mit nem tud?- ért oda hozzánk Mrs. Daren.

- Sarah nem tud... Nem tud ma biciklizni, mert... mert nem érzi jól magát.- néztem Mindy-re, aki egyre idegesebb lett, azért, hogy mit fogok mondani. 

- Akkor gyere be velem az orvosi szobába, és nem jössz ma a túrára.

- Neeeeeeeeeeeee...m is vagyok olyan rosszul.- mondta Sarah. - Peter azt szerette volna mondani, hogy nem tudok ma biciklizni, mert nincs annyi bicikli, mint amennyien vagyunk, de ő szívesen vinne engem. Ugye, Peet?

- Mi? Én ilyet nem is mondtam.- néztem Sarah-ra.-ma. Én ilyet nem is mondtam ma, de tegnap igen, sőt az előtt is...- magyarázkodtam, bár szerintem nem volt túl hihető.

- Jó, akkor Sarah Peter-el osztozik egy biciklin. Ez megoldva.

Mikor Mrs. Daren elment, odafordultam Sarah-hoz:

- Sarah Mindy Harris!!! Ezt meg miért mondtad???

- Nem jutott más az eszembe, mert én nem megyek orvoshoz, az tuti!

- Oké. Menjünk, válasszuk ki a biciklit!- ajánlottam fel. 

- Legyen mondjuk egy... fekete?

- Jó. 

Mikor odaértünk a biciklikhez, kiderült, hogy egyetlen egy fekete bicikli van, Mrs. Daren-é. A többi kék, zöld, narancssárga és piros volt. 

- Akkor legyen kék!- mondta Sarah.

Végigsétáltunk a biciklik előtt, és majdnem mindegyiken volt egy cetli, egy névvel; lefoglalták előre. Maradt egy piros, és egy zöld. 

- Akkor legyen a piros, mert utálom a zöldet!- jelentette ki.

*Sarah szemszöge*

Kellett nekünk a szabadban aludni... Peet összeszedett az arcával egy állatot is. Szerencsére nem zavart túl sok vizet a szívatásunk, ezért simán indult reggel. INDULT. Aztán kiderült, hogy biciklitúrára megyünk. Istenem, szinte mindent tudok, és egy nyamvadt osztálykiránduláson kell szórakozni a -kevés- gyenge pontjaim egyikével. Sok bajlódás után arra jutottunk, hogy Peterrel egy biciklin osztozunk. Ő kormányoz és teker, míg én majd hátul, a kerék fölötti tárolón ülök és reménykedem az életben maradásomért. Felmentünk a szobánkba és elkezdtünk pakolászini a táskánkba. 

-Sarah, pár órára megyünk, nem egy évre. -mondta Peet.

-Bocs, tudod, hogy nem nagyon vagyok válogatós, de én nem fogom megenni azt a szemetet, amit a tanárok visznek! Baah. Rendesen kiráz tőle a hideg. -15 perc múlva már indultunk is. Én bedugtam a fülesem és gondolkodtam. Leginkább a tegnapon.

Valamiért John nem hagyott nyugodni. Egyszerűen nem tudtam ki verni a fejemből azt a 1000 wattos mosolyát, azt a sexy testét, ahogyan segített a dalban és..... Nem Sarah, nem és NEM!!! Ő egy bunkó, tapló, nyomorék, aki tönkre akarja tenni a legeslegjobb barátom életét. A franc fog rá gondolni! Rá sem fogok nézni! ... Mondjuk úgy nehéz lesz, hogy egy suliba járunk.... Ahjj, miért ilyen nehéz, NEM RÁ gondolni? Hiszen ő a legnagyobb tajparaszt! Gondoltam egyet és leugrottam a bicikliről.

-Te normális vagy? -fékezett le Peet és Álex is, mert mellettünk jött. -A szívbajt hoztad rám! Minden oké? -váltott aggódó hangnemre.

-Szerintem egy agyrázkódással megúsztam! -fogtam a fejem és próbáltam felállni -És egy kislábujj töréssel. 

-Gyere segítek! -nyújtotta a kezét Peter és segített felállni. -Miért ugrottál le?

-Láttam egy szép követ! -rögtönöztem és felvettem egy mellettem heverő kavicsot. Pont tiszta kosz és moha volt... Remek, béna vagyok... Egy gyors fejbeni vélemény nyilvánítás után a kőről, folytattam -Látod, meg is van! Happynek jó lesz játszani, vagy dísznek a polcomon! Hát nem gyönyörű? Menjünk, mert így is lemaradtunk. He hi.. -nevettem zavarodottan. A fiúk szemöldökeinek magassága az eget verdeste.

-Okkééé.... -mondták elnyújtva. Mikor újra elindultunk eldobtam a kavicsot és bosszankodtam, hogy szépfiú John így sem ment ki a fejemből. De legalább szereztem egy jó kis agyrázkódást... Yuppiii! -.- Remélem a mellettünk lévő erdőből rám támad valami és nem kell tovább szenvednem...

*Peter szemszöge*

Nagyon látszott Sarah-n, hogy valami bántja. Ezért gondoltam, egy kicsit felvidítom egy kis poénkodással. Úgy tettem, mintha egy F1-es pilóta lennék, és bejött volna elém a safety car. Elkezdtem "gumit melegíteni". Ez nem nagyon tűnt fel Sarah-nak, de mikor már a másik sávban voltunk az úton, és egy autó ránk dudált, felkapta a fejét. Én pedig elrántottam a kormányt, és majdnem lezúgtunk a szakadékba, de időben befékeztem.
- Peter George Jones! Meg akarsz ölni??? Álex! Innen te viszel!
- Huh. Végre. Könnyebb lesz a bicikli.
- Meggondoltam magam. Peter, induljunk!
- Jó, de most te vezetsz. Gondolom, eddig folyamatosan azt fürkészted, hogy hogy kell biciklizni, szóval hajrá!- és felültem a csomagtartóra.- Na! Mi lesz már!!! Nagyon le vagyunk maradva!!!
 -Jó, jó. Van életbiztosításod?
- Nincs, de majd te fizeted.
- Azt csak hiszed!- mondta, és felszállt a biciklire.
- Úgy van Sarah, csak nyugodtan! Nem olyan nehéz ez, ugye?
- Peter! Még el sem indultunk!!!
- Ja, bocs.- mondtam, és egy kicsit nevettem is.
Tényleg elég jól ment neki. Amikor következett egy kisebb emelkedő. Olyan 5-10 méteres, közepesen meredek. Mikor már majdnem a tetején voltunk- tényleg csak 1-1,5 méter hiányzott- Sarah elengedte a kormányt, ezzel a felkiáltással:
- Végre!!! Fent vagyunk!!!- a bicikli pedig elkezdett gurulni velünk hátrafele.
- Sarah Mindy Harris!- pattantam le, az életemet mentve, mivel a lejtő végén egy tó volt.- Most azonnal állj meg, és gyere ide vissza, mert különben nem állom az életbiztosításodat!
- Jó.- mondta, és engedelmeskedett.- De így már állod, mert itt vagyok!!! Hahaha!!!- mondta.
- Ha... ha... ha... Nagyon vicces!!!
- Jó, nem kell, de innen te vezetsz. Asszem nekem elég volt ennyi is...
És átvettem a kormányt. Azt vettem észre, hogy senki sincs körülöttünk.
- Ezt nem hiszem el!!!
- Mi van?- kérdezte Sarah.
- Álex is itt hagyott!!!
- Akkor menjünk visszafele!- mondta.
- Jó, menjünk!
Felültem, ő is, és nekikészültünk a lejtőnek. Igazából mindenki mondja, hogy milyen nagy poén legurulni egy lejtőről, úgy, hogy nem húzod be a féket. Hát, igen nagyon nagy poén...

*2 óra múlva- ázottan, szakadt ruhában, sebesen- a táborhelyen*

Pontosan leírom mi történt:
Megpróbáltam benézni a kanyarba, hátha látom, hogy jön- e valami. Őszintén? Semmit nem láttam. Mindegy. Elindultunk lefelé. Gurultunk, gurultunk, és placcs. Nem tudtuk bevenni a kanyart, és belezúgtunk a tóba. Ez még nem is lett volna akkora baj, mert vizes ruha, jó. De a biciklit nem találtuk meg.
- Jó, akkor menjünk gyalog.
El is indultunk, mire Mindy felvetette, hogy vágjunk át az erdőn. Menjünk.
- És miért pont az erdőn?
- Mert a táborban is van egy erdő, ami így néz ki, és szerintem a túra csak ezt az erdőt kerüli meg.
- Jó, legyen igazad!

Mentünk tovább, szépen, csendben, mikor Mindy mondta, hogy fáj a lába, és vegyem fel a hátamra. Eddig jó. EDDIG. Valaki bekente a pulcsimat mogyorókrémmel, és megtámadtak a mókusok. Mikor a zsebemet már kiették, levettem a pulcsim, és otthagytam nekik. Miért is ne? Van másik!

*Sarah szemszöge*

Istenem, Peter hogy lehet ilyen szerencsétlen? Mire visszaértünk a táborozó helyre, már mindenki nagyban pakolt. Álex pattogott egy sort, hogy hová tűntünk, de egy "kicsit" -tényleg kicsit- felemeltem a hangom és abbahagyta. Felrohantunk a szobánkba és elkezdtünk pakolászni. Mivel én hamarabb végeztem, ezért levittem a bőröndöm és beraktam a buszba. Épp sms-t küldtem apunak, mikor valaki nekem jött és leejtettem a telóm.

-Nem tudsz figyelni? -mikor felnéztem, John-nal találtam szembe magam. -Te vagy az? Pff, már meg sem lepődöm.... -mondtam és elindultam, de ő visszarántott. -Mi van?

-Nem kezdhetnénk újra? Kérlek! Nagyon tetszel nekem és....

-Hagyj már békén, úgy sem lesz köztünk semmi!

-Amiatt a kis nyomi miatt, ugye?

-Mi? Mit képzelsz magadról? És engedj el! -egyszer csak ismerős hangot hallottam magam mögül.

-Hé, ha azt mondja nem érdekled, akkor szállj le róla! -kelt a védelmemre Peet és elhúzott.

-De nagy lett a szája valakinek!

-Te viszont befoghatnád!

-Egyszer úgyis az enyém leszel!

-Max. ha meghaltam! Pff, paraszt.... -mondtam és sarkon fordultam. Fél órával később már úton voltunk haza. Ahogy gondoltam, borzalmasra sikerült ez a kirándulás. Zenét hallgattam és beszélgettem a fiúkkal, de utána olyanokról beszéltek ami nem érdekelt és elaludtam. 

*Peter szemszöge*

Ez az egész John-os ügy felkavart. Nem igazán figyeltem a többiekre, inkább csak Sarah-t néztem. Kicsit furcsa volt, nem szokott ilyen lenni. A tábor nem Miami-ban volt, hanem egy másik város határán kívül. Mikor elértük az a várost, ahova- mint kiderült- tartott a biciklitúra, megálltunk. Pontosan a Kendall feliratú várostáblánál.  Előre szerettem volna menni a sofőrhöz, hogy megkérdezzem, miért álltunk meg, de valaki megelőzött. Persze, hogy John. Amúgy sem tudtam volna felkelni, mert Sarah rám dőlt, miközben aludt. Pár perc múlva ki is derült, hogy miért álltunk meg. 

- Gyerekek, nyugodjatok meg!!!- szólt az ofő a mikrofonba.- Lerobbant a busz, és csak holnap tud értünk jönni másik. Már szóltunk a táborhelyre, hogy holnapra szeretnénk még reggelit, és éjszakára szállást. A csomagokat kézbe kell visszavinni, hiszen nincs más gépjárművünk.

 A sporttáskámat rábíztam Álexre, mert nekem Sarah-t is vinnem kellett. Azért kellett vinnem, mert nem volt szívem felébreszteni. A kis táskája rajta volt, úgyhogy azt békén hagytam. A bőröndje viszont szintén az én felelősségem volt. Azért gondoltam, hogy Álex vigye a táskám, mert nem mertem rábízni Sarah bőröndjét. Ha meg mind a kettőt én vittem volna, akkor fizethettem volna Sarah életbiztosítását, mert ő nem tud belém kapaszkodni, így még fél kézzel is biztonságosabb a hátam, mint kéz nélkül... 

*Sarah szemszöge*

Elég furcsát álmodtam. Valami olyasmit, hogy összejövök John-nal, összeházasodunk és családot alapítunk. A következő amire emlékszem, hogy bökdösnek és a szálláson ébredek fel.

-Minden oké? -kérdezte Peter.

-Mit keresünk itt?

-Lerobbant a busz és csak holnap jön értünk egy másik. De olyan cukin aludtál, hogy nem volt szívem felkelteni, ezért én cipeltelek idáig. Nem vagy túl nehéz.

-Aha szóval csak kicsit vagyok kövér... De amúgy köszi.

-Nem ezt mondtam, ne forgasd ki a szavaim, szép alakod van! Na szóval, azért bökdöstelek, mert nyöszörögtél. Rosszat álmodtál?

-Borzalmasat! Nem is tudod mennyire!....

-Hagyjuk a témát?
-Igen, légyszi...
Ne máááár! Nem akarok megint ebben a porfészekben aludni! Értesítettem aput a történtekről, de nem szomorodott el attól, hogy még egy éjszakát nem töltötök otthon. Azzal nyugtattam magam, hogy csak azért, mert tudja, hogy megvédem magam. Beszéltünk pár szót a srácokkal és aztán mind bedobtuk a szunyát. De legalább elalvás előtt nem gondoltam Johnra! Oh, a francba!...